2009. január 6., kedd

Ha Már Eleged Van Abból, Hogy ...



Ahogy a természet megújul évről évre, úgy kezdjük mi is az új évet új reményekkel, új célokkal és új tervekkel, bele kalkulálva természetesen némi fogadalmakat is a cél érdekében.

Azt olvastam valahol, hogy az emberek álltalában február elsején már nem emlékeznek a januári fogadalmakra. Igen, valamennyien érzünk késztetést a változtatásokra, hogy azután egy idő után győzzönek a már bevett régi "jó"

szokások, s az állandóság utáni vágy. Pedig valamennyien tudjuk, hogy minden változik, még mi magunk is, csak teszünk-e erőfeszitéseket, hogy jobb felé változzunk ?

A napokban meglátogatott bennünket, egy kedves házaspár, akik ismerik a termékeinket, fogyasztják is őket, az üzlettel azonban csak kokettálnak, pedig .... Nagyon szeretem őket, s amikor csak alkalmam van mindig igyekszem a saját példámmal motiválni őket, hiszen sokszor gondoltam már úgy, hogy no majd most...' Beszélgetés közben kiderült, hogy kapcsolatuk kezd meginogni, mert görcsösen ragaszkodnak bizonyos megtörtént, vagy majdnem megtörtént eseményekhez, mely önsajnálathoz, fontoság érzésének a felerősödéséhez , s más negativ energiákhoz vezetnek. Ezektől szenvednek, s nincsenek céljaik, nem látnak előre...

Ugy-e milyen szomorú, ha hagyjuk, hogy eltaposson az idő, ha rabjává válunk a saját egónknak, s mi nem akarunk változni ? Milyen könnyű elvárni a párunktól, a gyereküktől a változást...

Kedves Te, aki olvasod a soraimat , Te hogy kezded ezt az évet ? Bizom Benned, hogy okosabb vagy, hogy megragadod a kezedben lévő lehetőséget, hogy saját magadtól várod a boldogulásodat, s nem másokat hibáztatsz, mert tudod, hogy az életben semmi sem állandó - csak a változás. Tavasz után jön a nyár, eső után kisüt a nap. Egyik szerelmet követi a másik...

Nos kivánom Neked, hogyha már eleged van abból, hogy más ossza be az idődet, hogy lemondj arról ami fontos a számodra, hogyha szükséged és erőd is van a változásra, akkor ne halogasd tovább ! Adj esélyt magadnak, hogy egykor majd azt modhasd, : " Nekem a 2009-es év a szerencsés éveim közé tartozott ! "

Őszinte üdvözlettel

Koródi K Elizabeta

www.aloetrend.com